A VÉSZTŐI TÁJHÁZ TÖRTÉNETE
„ Aki múltat becsül, jövőt épít.”
Előzmények
A fenti idézet utalhat a múlt század második felében, a hagyományőrzésben aktív vésztői emberek tevékenységére is. Ők voltak azok, akik a múlt értékeit megbecsülve, a régi tárgyakat összegyűjtötték és tárolták. Az 1960-as, 1970-es években az úttörőcsapatok is végeztek gyűjtést. Később, 1975 és 1985 között ismét gyűjtőmunkát szerveztek az iskola nevelői. A gyerekek szorgalmának köszönhetően,közel 500 db tárgy került megőrzésre az akkori tanácsháza padlására. A vésztői civilszervezetek közül talán a VÉTE (Vésztői Településszépítők Egyesülete) volt az első, aki céljai között megjelölte a hagyományőrzést, azon belül is szorgalmazta egy olyan ház megvásárlását, amely méltó helyet biztosítana a korábban összegyűjtött tárgyaknak. A megvalósulás azonban évekig váratott magára. 2004-ben, amikor a Városháza tetőcseréjére került sor, az egyesület lelkes tagjai elhatározták, hogy a padláson porosodó tárgyakat védelmük alá veszik. Takács Józsefné (az egyesület elnöke) irányításával megtörtént a régiségek portalanítása, leltározása, és átmeneti időre a Körösparti óvodába szállítása, ismét csak megőrzésre.Egy részükugyan a folyosón kiállításra került, – mivel az óvoda hagyományőrző programjához jól illeszkedett – de a többi tárgy az óvoda udvarán, a „szenesbe” raktározódott. Hosszú évek után, 2006-ban az önkormányzat által megvásárolt és pályázatok útján felújított Kossuth 14 szám alatti házba kerültek elhelyezésre.
A ház valószínűleg a XIX. század második felében, az 1880-as években épült. Építője nem ismert, de elmondások alapján a 30-as évek végén, Szőke István volt a tulajdonosa, aki egyébként tanyán lakott, a Szopori hídnál. A házat csak időnként látogatták, télen szánkóval, nyáron lovaskocsival. Volt egy fiuk, aki a fronton életét vesztette. Az asszony a hír hallatára megbetegedett és csakhamar meg is halt. Miután Szőke István egyedül maradt, összeállt özv. Szombati Gábornéval, akinek három gyereke volt; Gábor, Margit és Teréz. Együtt beköltöztek a tanyáról, majd amikor Terka néni (Szombati Gáborné) magára maradt, Terus lánya gondozta őt haláláig. Szombati Teréz (Terus), „kesztyűs” Turbucz Imréhez ment feleségül, aki ismert kocsmáros volt az állomási kocsmában. Nekik két leánygyermekük született, Erzsébet és Mária. Erzsi Németországba ment férjhez, Marikáék (Parázs Zoltánné, férjével és gyermekével) még több évig lakták ezt a házat, mindaddig, amíg újonnan épített házukba nem költöztek. Néhány év múlva, ahogy Terus néni meghalt, az öreg házat eladták az önkormányzatnak. Így valósulhatott meg az álom, hogy otthona lett a tárgyi örökségnek.
A ház úgynevezett gazdaháznak épült, melynek tagoltsága az akkori kor építési módjának megfelelő: szoba, konyha, szoba, kamra, nyári konyha, istálló. Az épület nagyméretű tégla alapra vályogtéglából épült. Nyílászárói, az utcai szobában található ablakok kivételével, még eredetiek, a helyiségek burkolata pedig a huszadik század első felében készülhetett. A vásárlást követő évben, Leader pályázat keretében lehetőség nyílott felújítási munkálatokra: aláfalazás, ablak- és burkolatcsere, tető- és kéményjavítás, valamint vizesblokk kialakítás. A romos istálló helyére került a vizesblokk, a gazdasági épületek helyére egy fedett szín, úgynevezett pajta épült. Az udvar hátsó részére pedig egy fedett kerti pihenő, melyben egy tűzhellyel egybeépített kemencét is kialakítottak. Később, az udvar másik oldalán, egy sikeres pályázat eredményeként „górészínpad” épülhetett.
A felújított házban nehezen indult az élet. A régiségek ugyan átkerültek a Körösparti óvodából, de tulajdonképpen csak „ömlesztve”, egy helyiségbe lerakva. A szobák és a konyhák üresen álltak, mígnem az önkormányzat nagyméretű asztalokat és fapadokat nem készíttetett. Ezeket, a nagyszobában helyezték el, így már lehetőség nyílott egy-egy foglalkozás megtartására, pl. tengeri hántás, mézes sütés. A kemencék is felavatásra kerültek, megsült az első kenyérlángos és pecsenye kacsa. A ház felügyeletét, az akkor közmunkában alkalmazott Rácz Ritára bízták, de ezenkívül nem történt különösebb változás.
A ház berendezése
A vásárlástól eltelt négy év után (2010 januárjában), kezdődött el a ház berendezése. A régi bútorok és tárgyak állagmegóvó kezelése, a meszelés után kezdődött el. A poros, szúette tárgyakat lemosták, fertőtlenítették és egy megfelelő szerrel az összes berendezési tárgyat lekezelték. Közben kiderült, hogy több tárgyat renoválni is kell. A nagyobb tárgyak (asztalok, székek, szekrény lábak) javításánál már asztalosok segítségére is szükség volt. Ezenkívül össze kellett állítani a szőlőprést, a kis szekeret és a szövőszéket. Sok – sok aprólékos munka után, végre berendezésre került a ház. Az utca felőli szobába, az úgynevezett „nagyházba” sikerült a XX. század elejének (az 1920-as, 30-as éveknek) megfelelőbútorokat elhelyezni, persze ekkor még kiegészítők nélkül. A konyha berendezési tárgyai, az 1950-es, 60-as évekből valók, míg a kemencés szobába,a szövés kellékei (szövőszék, állványok) kerültek, így szövőszobának nevezték el. Ez a helyiség más kézműves tevékenység végzésére is alkalmassá vált, pl. tésztagyúrás, hímzés, tökfaragás stb.
A folyosóról nyíló kamra berendezési tárgyai, ugyancsak amúlt század elejét idézik, ahol a kenyérsütéshez és más ételkészítéshez szükséges tárgyak, edények és eszközök lettek elhelyezve. A múltat idézik a mezőgazdasági, eszközök, amelyek a nyitott színben, illetve a pajtában kerültek kiállításra. A kamra alatt egy viszonylag nagyméretű pince van, ide hordók és demizsonok kerültek. Végül a felajánlások közül, sikerült kiválasztani az oda illő karnisokat, és helyükre kerülhettek a függönyök, ami által igazán otthonossá vált a ház. A nagy konyhában és a nyári konyhában, a ház felújítása idején, visszabontották a kéményeket, de az önkormányzat a városüzem segítségével hamarosan elkészültek az új kémények és Márton napkor (nov. 11.) megfőzhették az első ludaskását, aminek igazán nagy sikere volt. A vizesblokk előtere alkalmassá vált a tisztálkodáshoz és a vízhez kapcsolódó tárgyak kiállítására, a mángorlótól, a vasalóig. Visszatérve a nagyszobához, az ott lévő ágymég üresen állt. A szeghalmi paplangyárban tömőanyagot vásároltak és a többi kellékkel együtt, (szalmazsák, derékalj, dunna, párna) sikerült egy kisebb vetett ágyat készíteni. Nemsokára „megérkezett” a korban illeszkedő ágytakaró és asztalterítő is. A padozatra olyan rongypokrócok kerültek hagyatékból, amelyek még az 1930-as években készültek. Lassan, de szépen „felöltözködött” a szoba. A konyhába is sikerült, olyan textíliákat összeválogatni (fehér alapon, piros hímzéssel), amelyek az egyszerűséget, a tisztaságot tükrözik. Talán ez a színösszeállítás volt az, amely a vésztői, illetve a környékbeli kézimunkákra a legjellemzőbbvolt. A falra feliratos falvédők kerültek, a konyhaszekrénybe szekrénycsík és az asztalra abrosz. A szövőszobát otthonról hozott faliszőnyeggel és tarisznyákkal díszítették. A kemence melletti sutba, a gyerekek örömére, házi készítésű gyerekjátékok kerültek kiállításra
Örömet okozott az udvar „benépesítése” is. Előbb azonban, utána kellett nézni, hogy mely növények voltak a legjellegzetesebbek településünkön. Elmondások alapján tervezték meg az udvar jelenlegi képét. A hosszú folyosóval párhuzamosan szőlőtőkéket ültettek, mégpedig olyan módon, hogy minden tőkét más személy ajánlott fel és a sajátját maga ültethette el. Ezeket névvel látták el, hogy amikor termőre fordulnak, akkor is ismert legyen az ültetőjük. A későbbiekben a szőlőtőkék, lugasként árnyékot nyújthatnak a háznak. A köcsögfa körül virágoskertet alakítottak ki, és olyan hagyományos virágokat ültettek, mint körömvirág, nefelejcs, pünkösdi rózsa, viola, büdöske. A kaputól befelé vezető út mellé, végig gyümölcsfákat telepítettek, úgy ahogyan az régen is szokás volt. A fák egyik része (nyolc darab) a VÉTE által vásárolt,a másik része (négy darab) felajánlásból került ültetésre. Ezek között volt cseresznye, megy, alma, körte, birsalma. A kinti kemencés pihenő mellett pedig, egy kiskertet alakítottak ki, amelybe gyógynövényeket (citromfű, menta, csicsóka) és fűszernövényeket (tárkony, lestyán) ültettek. A kerítések mellé borostyánt, déli nyitót,dísztököt és komlót futtattak. A hosszú, vakítóan fehér folyosó sem várhatta az idelátogatókat kopasz fallal, ezért oda virágtartókat rögtönöztek. Ezután ismét megkezdődött a gyűjtés. Virágcserepeket, cserépalátéteket és olyan virágokat gyűjtöttek, amelyek régen is díszítették településünk lakásait: muskátli, pletyka, jegecske, asparágus. Az udvar növényeit folyamatosan gondozni kellett, kapálni, locsolni, permetezni stb. .A ház berendezése után, még mindig sok mezőgazdasági eszköz volt, aminek meg kellett találni a helyét. Mivel a pajta a Településszépítők Egyesülete által pályázott helyiség volt, az egyesület aktív tagjaival polcokat készítettek és a tárgyakból válogatva, az oldalfalakat azokkal „díszítették”. Pl. szénahordó kosár, favilla, gereblye, kákó, kolomp, lámpás, szénahúzó, aszaló kosár. Később, durvább vászonból készült textíliák is kerültek a falra, ami barátságosabbá tette a sötét barnára festett helyiséget. Közben, közmunkások segítségével, a tájház padlását is letakarították, lemázolták és tárolásra felhordták azokat a régiségeket, amelyekből több darab is volt, vagy hibásak, esetleg javíthatatlanok voltak.
Megindult az élet
Az eddigi munkálatok során, sok emberrel (nyugdíjas egyesületek tagjaival), kerültem kapcsolatba, akik hírét vitték a berendezett tájháznak. Az érdeklődés egyre jobban megnőtt a kiállított tárgyak és programok iránt. Az első nagyobb rendezvény a 2010. július 3.-án, a városnapon megrendezett, ünnepélyes tájház megnyitó volt. Ez alkalommal a VÉTE felvállalta, hogy vendégül látja az eddigi adományozókat egy tányér gulyáslevessel. Szükségessé vált, egy hűtőszekrény megvásárlása is, amely igény, Kaszai János (az akkori polgármester)támogatásával azonnal teljesült.
Már ezen a nyáron a kéktúrázók kerékpárosai sátrat vertek az udvaron, de az általános iskola napköziseinek is itt szerveztek nyári tábort. Ezek után, olyan hagyományőrző programokat állítottak össze, amiben mindegyik korosztály megtalálhatta a neki megfelelőt. Az idősebbekre számítva, kézműves tevékenységeket terveztek, ahol bemutatásra kerültek a régi mesterségek, foglalkozások. Augusztus 20.-a előtt megpróbálták a kenyérsütést, ősszel aszalásra, lekvár főzésre, must készítésrekerült sor, decemberben pedig hagyományos csigát csináltak és mézest sütöttek. Az első évben, kb. 1500 fő kereste fel a tájházat, de a régi tárgyak gyűjtése is sikeresnek bizonyult, hiszen a lelkes adományozók (kb.100 fő), több mint 1200 db tárgyat adományoztak.
A tárgyak nagy részének állagmegőrző kezelése után, megtörtént a szakszerű leltározás is. Mivel a tárgyak folyamatosan gyűltek, már nem fért az elképzelések szerinti berendezésbe, ezért kéréssel fordultak a városüzemhez, hogy biztosítsanak egy zárható raktárhelyiséget a „felesleges” tárgyaknak. Először a régi vízügy udvarán jelöltek ki egy helyiséget, de az kicsinek bizonyult, majd a régi konyha épületében sikerült egy zárható raktárba áttelepíteni azokat a régiségeket, amelyek a tájházban már fértek el. Meg kellett oldani a kemencék fűtését is. Részben a tüzelő beszerzését (rőzse, kóró), részben megtalálni azt a személyt, aki érti és vállalja a fűtést és az azzal járó felelősséget. A három nyugdíjas egyesületből akadt egy-egy jelentkező, így szükség szerint felváltva fűtöttek. Decemberben, a hideg beálltával, a kinti kemence védelme érdekében, fóliával körbe vonták a kerti pihenőt. Fagyveszély miatt, a fűtetlen vizesblokkot (WC, mosdó) fagy mentesíteni kellett.
Több alkalommal rendeztek kiállítást helyi kézművesek és az itt élők munkáiból. Volt menyasszonyi ruhákból kiállítás, falvédőkből, csipkékből, de fafaragásokból is. A civil szervezetek egyre aktívabban kapcsolódtak be a rendezvények megvalósításába. Szintén jó kapcsolatot sikerült kialakítani településünk intézményeivel, az óvodákkal, iskolákkal. A nevelőknek és a gyerekeknek, igényükké vált a kézműves foglalkozásokon való részvétel, de egyéb programokba is szívesen bekapcsolódtak. Mivel a tájház fenntartása az önkormányzathoz tartozott, (tartozik ma is), az utóbbi időben már állandó segítőket (Tölcsér Erzsébet, Ökrös Sándor) biztosított a működtetéshez. Végül, de nem utolsósorban, köszönet Molnár Sándor polgármester úrnak, aki mindig figyelemmel kísérte a tájház programjait és amennyire ideje engedte látogatta is azokat.
Jelenleg a ház, hármas funkciónak tesz eleget. Egyrészt az összegyűjtött néprajzi- és helytörténeti anyagnak ad otthont, másrészt a különböző kézműves tevékenységek gyakorlására nyújt lehetőséget, valamint a civil egyesületek programjainak biztosít helyszínt. „A régi életmódot nem támaszthatjuk fel,de az értéket megmenthetjük belőle.” (Gyüre Gabriella)
{gallery}tajhaz/2015_aprilis{/gallery}
