Átveszi a vasútállomást a MÁV Zrt.-től Vésztő önkormányzata

 

Átveszi Vésztő önkormányzata a helyi vasútállomás karbantartási, üzemeltetési feladatokat a MÁV Zrt.-től – erről írt alá csütörtökön a városházán együttműködési megállapodást Molnár Sándor, a város polgármestere, illetve a MÁV Zrt. részéről Mondi Miklós Zoltán szegedi pályavasúti területi igazgató.
Molnár Sándor kiemelte, a feladatok átvétele révén a városkép jobbá válhat, a Vésztőre vasúton érkezőkre szebb környezet vár. Hozzátette, az önkormányzatoknál rendelkezésre áll az az erőforrás, ami szükséges a karbantartási, üzemeltetési feladatok ellátására, és hogy azokat helyben rugalmasan, gyorsan és olcsóbban meg lehet oldani.

– A MÁV Zrt.-vel kötött megállapodással jól járnak összességében a vasúttársaság és a város mellett az utasok is – összegezte a városvezető. Mint a Vasutas Települések Szövetségének alelnöke, reményét fejezte ki, hogy Vésztő jó példával, mintával szolgál majd több település számára is a mostani kontraktussal.

Emellett kiemelte: a tervek között szerepel a Gyoma-Nagyvárad vonalon a forgalom újraindítása, Vésztő egy magyar-román határon átnyúló projekt részeként már elkészítette az ehhez szükséges dokumentumokat, engedélyes terveket.

 

 

Mondi Miklós Zoltán igazgató elismerte, hogy a MÁV Zrt. kapacitásai végesek, és a településsekkel kötött együttműködési megállapodások révén jobban ki lehet elégíteni az utasok természetes igényét. Országosan eddig több mint félszáz szerződést kötött a MÁV Zrt., Békés megyében a vésztői a hetedik a sorban.

Mint lapunk beszámolt róla, a Vésztő-Gyoma és a Vésztő-Püspökladány vonalon, Vésztő és Szeghalom között augusztus végéig vágányzár lesz életben pályakarbantartási munkák miatt. Ezt azonban meghosszabbították október 28-áig, vagyis a két város között még további két hónapig vonatpótló autóbuszok közlekednek. 

 

A MÁV Zrt. korábban azt közölte: előre tervezett karbantartási és vizsgálati munkák kapcsán kezdődött el a vágányzár, és csütörtökön lapunk kérdésére Mondi Miklós Zoltán is megerősítette, hogy a szeghalmi, Berettyó felett átívelő vasúti híd miatt vált szükségessé a korlátozás.

Az igazgató hozzátette, elkészültek a szükséges tervek, illetve a munkálatokhoz szükséges anyagok is már a MÁV Zrt. rendelkezésére állnak. Azért kellett újabb két hónapra meghosszabbítani a vágányzárat, mert a kivitelező október végéig fejezi be a munkálatokat. Kiemelte, hogy nem tűzoltó jellegű beavatkozások lesznek a vasúti hídon, hanem olyanok, amelyek hosszú távon megoldást jelentenek.

 

forrás: beol.hu