Tájékoztatás

Tájékoztatom a tisztelt érdeklődőket, hogy 2009.11.13-án 13:35. perckor az FVM IH honlapján megjelent az alábbi, egyesületünk LEADER célterület adatlapjait is érintő közlemény


Az ÚMVP Irányító Hatóságának 87/2009 (XI. 13.) közleménye 


az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 122/2009. (IX.17.) FVM rendelet alapján a 69/2009 (X. 2.) Irányító Hatóság közleménnyel meghirdeti a LEADER Pályázati Felhívás módosításáról

I. )  A pályázati felhívás 7. számú melléklete helyébe ezen IH közlemény 1. számú melléklete lép.

 

II.)  A pályázati felhívás ezen IH Közlemény 2. számú mellékletében szereplő 8. számú melléklettel egészül ki.

 

III.) A pályázati felhívás mellékletekén meghirdetett, a:

Körös Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület

LEADER HACS-ok HPME katalógusában formai, stilisztikai módosítás történt. A módosított HPME katalógust ezen IH közlemény 3. számú melléklete tartalmazza.

 

Forrás: FVM – Agrár-vidékfejlesztési Főosztály

 

2009.11.13. 13:35

 

Tájékoztatásul közlöm, hogy a közleményben hivatkozott 1. számú, illetve 2. számú melléklet akciócsoportunkra nézve változást nem tartalmaz!!!


Jogcím

Célterület megnevezése

Rendezvény

Az esélyegyenlőség területén tevékenykedő civil szervezetek támogatása

Rendezvény

Helyi értékek bemutatására alapuló rendezvények

Vállalkozási alapú fejlesztés

Mg-i melléktermékek energetikai célú feldolgozásának támogatása

Vállalkozási alapú fejlesztés

Helyi mezőgazdasági eredetű termékek előállításának, feldolgozásának támogatása

Vállalkozási alapú fejlesztés

Felnőttképzés feltételeinek, eszközbeszerzésének támogatása

Közösségi célú fejlesztés

Kulturális rendezvény helyszínek kialakítása

Közösségi célú fejlesztés

Civil szervezetek fejlesztése

Közösségi célú fejlesztés

Helyi televíziók, rádiók fejlesztése, újak létrehozása

Közösségi célú fejlesztés

Közösségi rendezvények eszközfejlesztése

Közösségi célú fejlesztés

Művészeti tevékenységek támogatása

Képzés

Elhelyezkedést segítő képzési programok

Térségen belüli együttműködés

Helyi termékek védjegyének kialakítása

Térségen belüli együttműködés

Helytörténeti kiadványok elkészítése

Térségen belüli együttműködés

Komplex turisztikai programcsomagok elkészítésének támogatása

Térségek közötti és nemzetközi együttműködés

Testvértelepülési és nemzetközi szakmai kapcsolatok erősítése