Már elérhetők a Magyar Falu Program idei évi felhívásai és a mai naptól be is adhatók a kérelmek

Az ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú települések már a mai naptól pályázhatnak a Magyar falu programban meghirdetett támogatásokra – jelentette be Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten. Első körben 13 pályázati felhívást tett közzé a Miniszterelnökség, amelyek a korábbi évek népszerű kiírásait tartalmazzák, valamint a falvak által kért új pályázati célokra is biztosítanak forrást.

 

Gyopáros Alpár közlése szerint az eddigi 120 napról az idén 90 napra csökkentették a pályázatok elbírálásának idejét, így egy hónappal korábban foghatnak hozzá az önkormányzatok és a helyi egyházközségek a fejlesztésekhez. Az idén ismét 70 milliárd forint áll rendelkezésre a kistelepülési beruházások megvalósításához; ezt kiegészítik a falusi útalap, a falusi csok és a falusi kisboltok működtetését szolgáló támogatás forrásai – tette hozzá a kormánybiztos.

Hangsúlyozta, hogy a pályázati kiírást évről évre a települések igényei szerint fogalmazzák meg, ezért több újdonságot tartalmaz az idei program.
A többi között 2022-ben lehet pályázni fogászati kezelőszék beszerzésére, művelődési házakhoz kapcsolódó kültéri közösségi terek, például szabadtéri színpadok kialakítására, kommunális járművek tárolására szolgáló gépszín kialakítására, falusi bölcsődék, bölcsődei udvarok felújítására és csapadékvíz-elvezetési hálózatok megvalósítására is – sorolta.

Szólt arról, hogy 2019 óta több mint 200 milliárd forintnyi támogatást vehettek igénybe a falvak a helyi életminőség javítására. A csaknem 2900 ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú település 23 000 sikeres pályázatot adott be az elmúlt években.

A Magyar falu program annál is inkább népszerű, mert egyszerű, rugalmas és gyors, az idén pedig tovább csökken a pályázatok elbírálási ideje – nyomatékosította Gyopáros Alpár.
A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a pályázati kiírások megtalálhatóak a kormany.hu, illetve a magyarfaluprogram.hu weboldalon.

2022. január 3., hétfő