2015. április

Galambos Sándor ismert kovács és hintókészítő mester családjával Békés megye 900 éves településén, Füzesgyarmaton él. Szécsi József füzesgyarmati kocsigyártó mestertől tanulta a szakma alapjait a híres Járműkészítő és Javító Ipari Szövetkezetben. Mára Ő az egyetlen kovácsmester Magyarországon, aki a hintógyártáshoz megfelelő végzettséggel rendelkezik és szakmájában dolgozik.

1980-ban saját műhelyt nyitott és azóta a hazai fogathajtókon és lovas gazdákon kívül Európa legtöbb országában , sőt Kenyában is ismerik és elismerik a füzesgyarmati mester által készített kocsikat!

2002-ben igényesen kialakított új telepre költözött a Galambos műhely, ahol egy bemutató terem is látogatható.

2003-ban Békés megye hozományként Füzesgyarmat város a "Galambos kocsit" ajánlotta az Európai Unióba, minta a város egyik büszkeségét.

2005-ben szülővárosa PRO URBE díjjal tüntette ki Galambos Sándort.

2012-ben a VOSZ Békés megyei Príma Díj gálán a vállalkozása területén elért kiemelkedő eredményeiért és közéleti tevékenységéért a 2012. ÉV HINTÓKÉSZÍTŐJE  díjban részesítette.

A Galambos műhelyben szinte minden típusból készült már kocsi az elmúlt évek során. Kétségkívül legkeresettebbek a díszhintók, a jártató kocsik, maraton kocsik és sétakocsik. A műhelyben nemcsak új kocsikat gyártanak, hanem felújítást is vállalnak. Igényes, precíz kivitelezésben, magas szintű szakmai igényességgel – zömmel kézi munkával – megfelelő minőségű anyagból készülnek a "Galambos kocsik".

A Galambos család vállalkozása mellett a lovas sport elkötelezettje. A családfő a Galambos csapat kapitánya is egyben, hisz fia Nándor a Kettesfogathajtó Magyar Válogatott tagja, aki első Világbajnokságán 2009-ben Kecskeméten az előkelő első harmadban fejezte be a versenyzést. Felesége,Magdolna asszony a csapat mindenese manager, szurkoló egyben. Lánya, Rita versenybíróként és műsorközlőként dolgozik a fogathajtásokon, jelenleg azonban kislányaival nézőként és szurkolóként van jelen a versenyeken,valamint  férje Gábor szintén fogathajtó.
A Galambos csapat tagjai a magyar fogathajtók hűséges szurkolói és segítői a nemzetközi és hazai versenyeken egyaránt.

 

A hintók története

A hintó magyar és nem francia találmány! Ugyanis, a világon az első hintót  Kocs (Komárom vm) helységben készítették a XIII. században.  Ezt kocsinak, hintakocsinak nevezték, mert a rugózás (meghajlított faívek) hintázó, ringó mozgást adott a kocsiszekrénynek. Az íjak és számszeríjak miatt őseink igen jól ismerték és sokféleképpen kihasználták a fa rugalmasságát. (Nem véletlen, hogy egy íjas nép találta fel a hintót.) Az sem véletlen, hogy a hintó elnevezés lépett a kocsi helyébe, ugyanis a hintó  jellemzőbb megnevezés, mint a kocsi.  Ez egyszerre utal a használatra (nem ráz, hanem ringat, tehát kényelmes) és a szerkezeti, lényeges eltérésre, mi a megkülönböztetésére, méghozzá lényegi megkülönböztetésére alkalmas. Az a lényeges eltérés más négy fakerékkel felszerelt járgányhoz képest, hogy a hintó rugózó, ringató, hintázó szerkezettel van ellátva.

S ha volt és van elnevezésünk a hintóra – sőt mi találtuk fel azt – akkor ugyan miért kellett volna még egyet, "Batard' – "nehezebb hintó" tartalommal átvennünk? Még maguk a franciák sem használtak külön szót a "nehéz hintóra", pedig egy idő után szinte tobzódtak a legkülönfélébb hintók gyártásában. Továbbá, négy – hintóra használt szavukból kettő német eredetű.

Igen sokféle hintó létezik, de csak azt mondták régen hintó. Ugyanis, semmi jelentősége nem volt megkülönböztetni azokat egymástól. A nem lényegbeli megkülönböztetést többnyire jelzőkkel oldja meg legtöbb nyelv, így a magyar is: diszes hintó, cifra hintó, kis hintó, nagy hintó, könnyű hintó, nehéz hintó stb. Másrészt, a batár szót kizárólag hatalmas, nehéz, vaskos (8-10 m hosszú, 2-3 m magas) (ba)társzekerekre mondták, amiket csak négy vagy hat testes igásló tudott elhúzni ! De hintóra sohasem!

Elérhetőségek:

Cím:

5525 Füzesgyarmat, az
Baross utca 1/1. és Ady Endre utca 64.
Tel.:06/30-983-40-75, 06-66-491-693, 06-66-490-219,
e-mail: galambossandor@mail.globonet.hu, e-mail: hatimagdolna@fuzestv.hu

 

Galambos Sándor
Hintók készítése, lovak
Tel.: 06/30-983-40-75

Galambos Sándorné
Lovasház, táborozás
Tel.: 06/30-383-59-20

Galambos Nándor
Lovak, lovaglás, sétakocsikázás
Tel.: 06/30-819-00-88

Galambos Rita
Táborozás, lovasnapok
Tel.: 06/20-22-46-943

{gallery}ertektar/2015_aprilis{/gallery}