2015. február

Nagyné Ács Mária Anita vagyok fazekas mester, Szeghalmon élek a családommal. Érettségi után a debreceni kézműves szakiskolában tanultam, 1994-től 1996-ig. A vizsga után kezdtem dolgozni saját műhelyemben. Tudásomat önállóan próbálom fejleszteni. Főként használati tárgyakat készítek, de megrendeléseim között szerepelnek: kupák, serlegek, plakettek és karácsonyfadíszek is. Több mint tíz éve tagja vagyok a Békésmegyei Népművészeti Egyesületnek, megyei, országos, pályázati kiállításokon több ízben vettem részt. Több tárgyam zsűrizett főként használati tárgyak, edények. Termékeimmel kezdetektől fogva jelen vagyok a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban is. Itt a használati tárgyak mellet jó néhány éve főként karácsonyfadíszeket és karácsonyi dísztárgyakat (betlehemek, mécsesek, gyertyatartók stb.) árusítok. A tárgyak formavilágát és díszítését, népi alapokra épülő saját ötletek jellemzik. Évek óta tartok kézműves foglalkozásokat, bemutatókat gyermekek és a felnőtt korosztály részére, szakkörök, kézműves táborok keretében.  Több ízben részt vettem a mesterségek ünnepén, a végvári napokon és a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron is. A környékbeli táborokban és iskolákban is több éve tartok különféle szakköröket és játszóházakat. A fazekasság, agyagozás a gyerekek és a felnőttek körében is a legnépszerűbb foglalkozások egyike.   Az évek során egyre nagyobb kedvvel művelem a kézműves munka emberközeli, oktatáshoz, játszóházakhoz, bemutatókhoz köthető válfaját. Ez jellegéből adódóan nem kézműves műhelyet, hanem egy nagyobb foglalkoztató teret igényel. Ezért ma már tudatosan keresem a kapcsolatot a foglalkozásokra igényt tartó oktatási és kulturális intézményekkel. Előnyben részesítem a helyi és környékbeli iskolákat, művelődési házakat, egyesületeket.

Nagyné Ács Anita: tel: +36 20 479 69 79, e-mail: acsancsa75@freemail.hu

{gallery}ertektar/2015_februar{/gallery}