2015. március

Molnár Istvánné vagyok Körösladányban élek és dolgozom, mint könyvtáros. Mindig is szerettem barkácsolni. Varrtam, faragtam, kötöttem, stb. Ismerősöm mutatott képeket a karácsonyi dekorációkról Németországból, ekkor találkoztam először a csodálatos szalmacsillagokkal. Mindenáron meg akartam tanulni, hogy én is tudjak ilyen szépségeket csinálni. A szerencse hozott össze a Békés Megyei Népművészeti Egyesület Kézműves volt tanulójával, ő mutatta meg az iskola hirdetését melyben a szalmafeldolgozás is benne volt. Így indultam neki a tanulásnak. Szerencsém volt, az egyesület még a tanulmányom befejezése előtt felvett a soraiba. Így lettem 2000-ben -Gyékény, csuhé, szalmatárgy készítő,

2001-ben Népi kismesterség Oktatója, Játszóház vezető.

Körös Sárréti Kézműves Műhely tagjaként a Várhelyi táborokban kezdettől részt vettem. A Körösladányi könyvtárban, mely egyben a munkahelyem is 2000 óta vezetem a Csuda jó játszóházat gyerekeknek.

2001-ben Körösladányban a Ladányi Napokon kaptam lehetőséget az első önálló kiállításomra.

2003-ban Kecskeméten a Sárréti kézművesekkel együtt mutatkoztunk be; és  2005-ben Budapesten az augusztus 20-i kézműves kiállításon képviseltem többedmagammal a Sárrétet. 12 B kategóriás zsűrizett termékem van.

A szálas anyagokon kívül szívesen dolgozom fával, vesszővel, termésekkel, dísztárgyak készítésével; játékok, párnák, jelmezek stb. varrásával, melyet többségében újrahasznosított anyagokból készítek. Szeretem a gyöngyökből, bőrből egyéb természetes anyagból készített termékeket. Szívesen adom tovább a tudásomat gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.

2012-ben másodállásban vállalkozásba kezdem, ezt szeretném olyan színvonalon folytatni, hogy nagyobb vásárokon, rendezvényeken kiállításokon is népszerűsíteni tudjam termékeimet. Továbbra is vezetni szeretném a Csuda jó játszóházat, mely az idén ünnepli 15 éves fennállását. Szívesen vállalok táborokat, bemutatókat.

 Igyekszem, mindenhova eljutni ahova meghívnak.

Elérhetőségeim: 0630/70306733 ;     szalmavarazs@gmail.hu,

A meskán megtalálható vagyok, keressék Klajbus boltját.

{gallery}ertektar/2015_marcius{/gallery}